Vianney Szent János a mennyországba vezető útról
Vianney Szent János mind beszédeivel, mind vonzó példájával a mennyország, az Istennel való örök szeretetközösség utáni vágyat igyekezett felkelteni az emberekben. Ez azonban csak az első lépés volt. Azt is meg kellett mutatnia, hogyan juthatnak el oda.
Az arsi plébános számára a szentek személyesítették meg a mennyországba vezető utat. Ezért elsősorban a szentek tiszteletére és példájuk követésére biztatta a híveket. A templomot a Szűzanya és szentek oltáraival díszítette, úgyhogy a hívek meg is jegyezték: amikor belépnek, szinte a szentek mennyei közösségében érzik magukat. János atya célja éppen ez volt: emlékeztetni, hogy a híveket tanúk láthatatlan serege veszi körül, akik győzelemre sarkallnak és utat mutatnak (Zsid 12). Tréfásan még azt is hozzátette: „Szívesen készítek nekik szép helyet itt a földön, hátha ők is készítenek nekem egy kis zugot a mennyben…”
Nem elég azonban tisztelni a szenteket; hogy egykor közéjük kerülhessünk, követnünk is kell a példájukat – hangsúlyozta. Száz évvel azelőtt, hogy a II. Vatikáni Zsinat megfogalmazta, Vianney Szent János már prédikálta, hogy minden ember szentségre hivatott. Határozottan szembeszállt azokkal, akik úgy vélték, az üdvözüléshez nem kell szentté válni, elég jónak lenni. „Ha nem lesztek szentté, Isten el fog ítélni. Nincs középút. Vagy egyik, vagy másik. Jól jegyezzétek meg!” – figyelmeztetett.
„A szentek ugyanolyan emberek, mint mi, de jobban szeretik Istent, mint mi” – mondogatta. Akik múltjuk botlásai miatt úgy vélték, sohasem lehetnek szentté, azokat emlékeztette: „Nem minden szent indult jól, de mindegyik jól fejezte be. Ha rosszul kezdtük, fejezzük be jól!” Sokszor hangsúlyozta, mennyire sokfélék a szentek: „Minden szent más úton jár, de mind ugyanoda érkezik.”
János atya figyelmeztetett: téved, aki azt hiszi, a szentséget mi magunk hozzuk létre jó cselekedeteinkkel, hiszen Isten műve az. Engedjük – biztatott –, hogy Isten, aki „szent, szent, szent” alakítson a maga szentségéhez. Ehhez az átalakuláshoz „két dologra van szükségünk: imára és a szentségekre. Mindazok, akik szentté lettek, gyakran járultak a szentségekhez, és sokszor emelték lelküket Istenhez az imában.”
„Nem mindenki szent, aki szentségekhez járul – tette hozzá –, de a szentek valamennyien gyakran éltek a szentségekkel.” Elsősorban gyakori szentáldozásra és gyónásra biztatta a híveket, hogy az Úr bennük is véghezvihesse, amit szentjeiben tett e szentségek által. Az imádságban is az ő követésükre buzdított. Hogy szentté legyünk, imádkozzunk úgy, mint a szentek: az ő áhítatukkal, szavaikkal, szándékukkal!
A mennyországba tehát nem kimerítő gyalogtúrán erőlködve jutunk el, hanem a Szentlélek száguldó fogatán, aki sötét völgyeken és veszedelmes hágókon át repít, hol enyhe, hol zord időben, hol lassan, hol szélsebesen, végül a halál szorosán keresztül – míg csak el nem érünk a mennyei hazába. A mi teendőnk csak annyi, hogy felszálljunk és kapaszkodjunk. Vianney Szent János megtette; számunkra is van egy hely.
A cikk P. Roger J. Landry írásának összefoglalója (forrás:anchornews.org).
Forrás: Magyar Kurir